2008. február 20., szerda

Tegnap este újabb sms-t kaptam a Lombardtól.  Naná, hogy Gizella nevére és fizetési felszólítás 27485 Ft-ról csak most már 2008.03.05. 18.00-órás határidővel. Ennek örömére az előbb felhívtam őket, hogy nagyon unom és fogalmam sincs ki ez a nő, de nem én vagyok. Az ügyintéző megígérte, hogy törli a rendszerből a számomat. Remélem is, mert Szegedre nem vágyom lemenni személyesen rájuk borítani az asztalt.

Erről jut eszembe, hogy az Allianz is megint küldött felszólítást. Áááááááá. Tényleg nem értem, hogy minek is voltam ott személyesen és adtam oda minden papírt ami alapján elvileg a hölgy törölte a biztosítást. Merthogy a másik ügyintéző szerint ez egy élő biztosítás még, de ő nem tehet semmit, csak az aki elvileg már törölte. Naná, hogy két teljesen különböző pontján dolgoznak a városnak, de könyörgöm a számító gépeik össze vannak kötve hiszen egy cég.

Szombaton két jelmezes buliba is hívtak. Az egyik a barátaimnál volt a másik egy étteremben. Nagyjából az utolsó pillanatban lett jelmezem, de a lényeg, hogy végül sikerült. Egy nagyon szép kínai ruha volt rajtam a hajamban pedig két evőpálcika.:) A sminket inkább kihagytam, legalábbis ami a hófehér rízsporos arcot illeti, de azért kifestettem magam kicsit erősebben a megszokottnál. A házigazda sminkje sikerült a leg hitelesebbre, tényleg úgy nézett ki, mit aki ezer éve nem aludt, ami egy boszorkánytól nem meglepő.:) Még bibírcsókja is volt műszempillából dekorált szőrrel. brrr :) A férje vámpírnak öltözött, tőle is többször megijedtünk az este folyamán amikor átviharzott a szobán. A teljesség igénye nélkül volt túró rudi, szerzetes, latin táncosnő és táncos/ a haja és sminkje alapján kiköpött Zorro:)/ katica, indiai nő és turbános férje, a besenyő családból a kislány akit Nagy Natália játszott anno, és Donatellácska aki eredetileg fiú csak női ruhában parókában.:) Sokat táncoltunk, karaokeztunk és rengeteg jó zenét halgattunk. Ettünk fincsi szendvicseket és ittunk mindenféle jót ki mit szeret.:) Én csak üdítőt, de ez már úgysem újdonság, mivel kocsival mentem. Amikor indultam volna hazafelé az autóm feladta és se kép se hang. Még jó, hogy meghallottták, hogy csengetek, pedig nem sok esélyem volt rá, mert eszméletlen hangerővel szólt bent a zene. Indítókábellel persze elindult az autóm és haza is értem. Másnap egész nap töltöttük az aksit és most már azt is tudom mitől merült le. A ventillátorom nem állt le, mert elromlott az érzékelője azt kellett kicserélni. Így aztán a másik buliba már nem jutottam el, de nem is nagyon lett volna energiám, mert délután fél öttől éjfélig bőven elég volt a táncból és az éneklésből.

2008. február 14., csütörtök

Álmos vagyok már napok óta. Tudom az elmúlt 9 év összes nem alvását lassan lehet bepótolni, de nem is akarom. Visszagondolva elég macerás éjszakázni síró csecsemő/csecsemők mellett, de megvolt a szépsége is. Most  már lényegesen könnyebb, hogy éjjel alszanak/általában/ nappal meg működnek ahogy a koruknak megfelelő. Már nem kell cipelni, öltöztetni és babakocsiban tolni egyiket sem, így sokban egyszerűsödött az életünk. Azért még mindig vannak jobbnál jobb pillanataink amikor mindenkinek megmossuk és szárítjuk a haját, vagy csak a körmeiket kell levágnom. De a reggeli - ebéd - vacsora, fürdetés, fektetés rituáléi is igencsak megviselnének egy kívülállót. A kit mikor hova kell vinni és mikor kell érte menni című fejezet is elég lenne ahhoz, hogy elijesszen bárkit is a nagycsaládosságtól. Pedig nagyon jó 4 gyerekes anyukának lenni. Azt a szeretetet amit tőlük kapok nem pótolhatja semmi. Azt az erőt amit ők adnak nekem, nem adja meg semmi. Azt az érzést, hogy anya lehetek szintén nem lehet semmivel összehasonlítani. Ez most úgy hangzik, hogy hű de fellengzős, de nélkülük nem lettem volna képes az elmúlt hónapokat így végig csinálni.

Mivel nem szokásom a Valentin napot megtartani, ezért most csak szeretném megköszönni mindenkinek aki mellettem/mellettünk volt és van, és hogy mindig számíthatok rájuk. Nagyon sokat jelent ez nekem. :)

 

Van jegyem a Mozartra újra, természetesen MÁZS főszereplésével és az Abigélre is.:) Az egyik március a másik április. Most meg 24-én Musical pluszra megyek Mester Tomit hallgatni. A május még szabad:)

 

2008. február 11., hétfő

A lányom iskolájának Alapítványi bálján voltam. Nem nevezném szó szerint bálnak inkább estnek, de ez a lényegen egy kicsit sem változtat. Így legalább nem kellett hűdenagyon kiöltözni. Azért csinire vettem a figurát, hamár végre eljutok egy ilyen eseményre.:)) A svédasztalon csupa finom falat várt minket. Kaszinó tojástól kezdve, mindenféle saláta, sajttál, csülök és ropogósmalac sült, gyümölcstál és gyümölcssaláta. Tombola, zene és tánc. A tombolán az 1-es számmal nyertem egy nagyon szép könyvet. Párnavarász a címe és gyönyörű párnák vannak benne, amiket meg lehet próbálni megvarrni magunknak.:) Az est fénypontja a tánctanulás volt Angyal Andristól. 20-30 szülő lelkesen próbálkozott a jive és cha-cha-cah lépéseinek elsajátításával és közben igen jókat mulattunk egymáson. Sosem gondoltam volna, hogy pár lépés ekkora problémát bír okozni.:) Azért a végére majdnem mindenki belejött és jó érzéssel távozott egy óra után a parkettről. Persze a tánc folytatódott tovább, de már tanár nélkül és mivel hajnali egy óra volt, én hazajöttem, mert itthon 6-kor legkésőbb riadót fújnak a csemetéim. Másnap fel sem tűnt csak ma, hogy igencsak izomlázam van:) Igazán jó kis buli volt, remélem lesz folytatás.

2008. február 7., csütörtök

Meglepő, de egy kicsit sem mulatságos!

Két mobilszámom van. Az egyik a lányomé, de az én nevemen van az előfizetés. Egyik nap kapott rá egy sms-t a következő szöveggel erről a számról/0036303444082/

Lombard Fin. Zrt Fizetési felszólítás Kéri Gizella ... részére. 2008.01.21-i tartozás 27020Ft Fizetési póthatáridő:2008.02.05 18.00 óra Hívhatja: 62/564-777

Gondoltam biztos elírták a számot.

Erre ma kapott mégegyet: T. Ügyfelünk! Bankunkhoz még nem érkezett be Személyi Kölcsönének törlesztése. Ha még nem törlesztett kérjük 2008.02.15-ig rendezze tartozását. OTP Bank Zrt.

 

Mind a két helyre írtam ma választ, hogy nem tudom ki Kéri Gizella, ez az én telefonom és sosem vettem fel kölcsönt sehonnan, ráadásul OTP ügyfél sem voltam és nem is leszek soha, de még a Lombardhoz sem van/volt/lesz közöm.

Ezúton szeretném megkérni Kéri Gizellát, hogy legyen kedves a saját telefonszámát megadni és nem az enyémet, különben össze fogjuk akasztani a nem létező bajuszunkat.

 

ui: kíváncsi vagyok felhívnak e a Lombardtól vagy az OTP-től. Mondjuk ha van eszük beírják a mobilszám keresőbe a számom és kiírja, hogy mi a nevem és hogy nem vagyok Kéri pláne nem Gizella.

2008. február 5., kedd

Ügyintézés sokadszor. Gondolom egyszer csak a végére érek.

 

Jópár hete elmentem személyesen a világ végére az Allianzhoz, hogy lemondjam a kötelező biztosítást, mert az autó átíráshoz kellett kössek egyet a saját nevemre. Mivel náluk évi 20 ezerrel többe került volna az én nevemre egy új biztosítás, így megkötöttem máshol.  Bíztam benne, hoyg ha már nem levélben intéztem akkor ezt letudtam. Erre szombaton kaptam egy levelet, hogy a díjfizetésben háralék mutatkozik és ennek bizony súlyos következményei lehetnek ha nincs befizetve. Persze ha már fizettem, akkor vegyem tárgytalannak. Összes hajam égnek állt, de kerestem a felszólításon egy számot, amit fel lehet hívni. Pár perc automata után közölték, hogy kérhetek visszahívást. Király. Viszonylag rövid időn belül csörög a telefonom és egy pasi megkérdezi miben segíthet. Elrebegem, hogy mi a helyzet és hogy személyesen lemondtam és minden létező papírral igazoltam, hogy miért. Kért egy rendszámot, majd közölte, hogy ez a biztosítás bizony nem lett törölve. Remek. Akkor most hogyan tovább? Ad egy számot és hívjam azokat ahol bent voltam személyesen. Két napja hívom őket, persze nem veszik fel. Viszont nem vagyok hajlandó mégegyszer lemenni a  térképről miattuk.

 

Ha már így benne voltam a telefonálásban rávettem magam, hogy utána járjak a fiam adókártyájának, ami rejtélyes módon nem érkezett meg a lányokéval együtt. Hívom a hölgyet aki múlt héten szabin volt és ő nagyon kedvesen megad egy másik számot. Tárcsázok és reménykedem. Elmondom, hogy mi történt és hogyan juthatnék hozzá egy másik kártyához, ha már megképezték az adószámot. /ugyan nem értem minek, mert a gyerekeim még sok sok év múlva lesznek csak adó kötelesek, de hogy a múlt évi és azelőtti gyermekek utáni adókedvezményt megkaphassuk ez is kell/ Mire a hölgy akkor legyek kedves mondjam az adószámát a fiamnak. Mondom neki, hogy ha tudnám nem hívtam volna fel, pont az a probléma, hogy nem kaptam meg. Pár perc elbeszélünk egymás mellett után, aztán sikerült a számítógépéből előcsalogatni a kért számot és le is diktálta. Eddig rendben, de a kártyát is szeretném megkapni. Ó az semmiség, be sem kell menjek személyesen, csak töltsem le a nyomtatányt és írjam a 7-es kódot akkor illeték mentes, mert a tömeges gyártás során elkeveredett. Illedelmesen megköszönöm és az idegeim is kezdenek kisimulni. Lerakom a telefont és rákattanok a netere. Naná, hogy a nyomtatványt nem találom, pedig vagy két órát keresgéltem az apeh oldalán. áááááááááá

 

2008. február 3., vasárnap

Van az úgy, hogy szeretnénk valamit, de akadályba ütközünk. Még ha nem is nagyba, és ezért inkább nem megyünk el valahova. Velem is ez történt. Nagyon szerettem volna ott lenni a tegnapi koncerten csak különböző apró tényezők összejátszottak ellenem. /pl. az autóm/ Egy biztos, ha ma lenne tuti nem maradnék itthon. Mert a zene gyógyít, főleg M. T. hangja És mielőtt félre értené valaki, nem vagyok beteg csak a lelkemnek kell a zene.:)) De legkésőbb 24-én majd a Musical plusz-on ott leszek. Addig meg hátha becsúszik még egy koncert.

 

 

 

2008. február 1., péntek

Égjen ez a gyertya Selmeczi Rolandért!

 

Kérlek vigyázzatok magatokra. Nem ér annyit semmi, mint az élet. Balesetben meghalni pedig a legértelmetlenebb. Még akkor is ha tudom, hogy ha valakinek az a sorsa nem tud tenni ellene. De válaszutak biztosan vannak és ha egy kicsit is lehet tovább maradni itt a Földön, ne kísértsük a sorsunkat! Ha nem magatokért akkor legalább a gyermekeitekért. Nekik fontos hogy az anyukájuk apukájuk sokáig velük legyen.

 

 

Lehet, hogy egyszer régebben már írtam erről, de nem emlékszem és semmi kedvem vissza keresni.:) Szóval valamikor nagyon régen még iskolás koromban még nagy szám volt a Petőfi Csarnok. Nem jártam oda igazán sokat, de egyszer meghírdettek egy érdekes dolgot és gondoltam nekem is ott kell lennem. Felállítottak egy hatalmas harangot és alá egy nagy dobozba vagy hordóba, nem is tudom, be lehetett tenni emléket magunknak 20 évvel későbbre. Úgy egy éve gondolkozom rajta néha néha, hogy vajon letelt e már vagy mikor fog. Ha jól emlékszem írtam magamnak egy levelet és egy kazettára rábeszéltem és akkori kedvenc számaimat tettem fel. Gondolom hallottam volna róla, hogyha már előkerültek az emlékek a harang alól. Rajtam kívül még több százan üzentek maguknak így a jövőbe.  De próbáltam rákeresni a neten és még csak annak sem találtam nyomát, hogy az a harang valaha létezett.

Kérlek segítsetek, hátha többen sikerül kideríteni, hogy mi is lett az üzenetek sorsa. Köszönöm mindenkinek előre is.:)

2008. január 31., csütörtök

Megmutatom a farsangos brigádot:

 

Ez még csak a próba volt itthon. Az oviban ma van, a suliban holnap lesz a buli!

2008. január 29., kedd

Nagyon furcsa, hogy már 6 éves Kori. Emlékszem amikor megszületett a csodájára jártak a kórházban, hogy mennyi haja van. A képen nem látszik, hogy szőke volt pedig igen. :)) Amikor hoztuk haza 15 fok volt január 29-én. Most sincs sokkal hidegebb szerencsére. Azért a pár nappal ezelőtti esős szeles időt nem kívánta egy porcikám sem. És nagyon remélem, hogy a telet letudtuk egészen decemberig.:)

 

Nem kedvelem az Euroviziót, de MÁZS miatt meg fogom nézni az itthoni döntőt.

 

Promózok egy kicsit::

MESTER TAMÁS KONCERT 2008.02.02 FÉSZEK

 

MUSICAL PLUSZ 12

2008. február 24. (vasárnap) 15 óra

Helyszín:
Pataky Művelődési Központ

Fellépők:

    • Keresztes Ildi
    • Mahó Andi
    • Egyházi Géza
    • Földes Tamás
    • Kamarás Máté
    • Mester Tamás
    • Veréb Tamás

2008. január 26., szombat

               NAGYON BOLDOG 6.SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK

                           AZ ÉN DRÁGA KORINÁMNAK!

2002. január 26. 17.10perc

 

2003.

 

 

2004.

 

 

2005.

 

  

2006.

 

 

2007.

 

 

2008

 

2008. január 20., vasárnap

A hét jó hírei: Korinának kiesett végre az első két foga alul, ami mögé már hetekkel ezelőtt kinőttek a maradandó fogai. 5hónap logopédia után végre megvan az L betűje, már csak az R-re kell gyúrnia.:)

Vannak új virágaim szép cserépben, mert remélhetőleg már elég "nagyok" a gyerekeim ahhoz, hogy ne homokozzanak a lakásban a virágfölddel.:)

 

 

Remélem most már gyorsan jön a tavasz és a muskátlikat is vissza lehet tenni a teraszra. A kertet is jobban szeretem amikor szép zöld a fű és a fák sem kopaszok. Ahogy olvad a hó akkora sár van, hogy nem egyszerű az autót kímélni, mert a csemeték egy laza mozdulattal maszatolják össze az üléseket a csizmájukkal.

Tegnap anyával sikerült beszereznünk a farsangi jelmezeket. Nem szoktam ennyire előrelátó lenni, de máskor nem fog bele férni az időmbe. Ráadásul idén nagyon korán lesz az oviban és a suliban is a farsang. Persze tegnap egész nap a jelmezeben rohangáltak itthon és fényképeket is csináltam, de megtiltották, hogy megmutassam, nehogy valaki más is ugyan annak öltözzön, mint ők.:))

2008. január 11., péntek

Hű de régen nem írtam. Köszönöm a képeslapot, e-mailt és egyéb hiányolásokat. szerencsére minden rendben csak nem jutottam gép elé. Van az úgy, hogy a négy gyerek akarata erősebb nálam:)) Nem is tudom hol kezdjem, mert szokás szerint velem minidg történik valami. Első körebn dicsekszem egy kicsit. Mindy 100%-os matek felmérőt írt és 97%-os magyart. Nagyon örülök, hogy a tanulásán nem látszanak az elmúlt hónapok nehézségei. Tegnap este végre kitört belőle a fél év alatt elnyomott sírás. Néztük a Széf-et és egy házaspár játszott közel 4 millió forintért, hogy a 6 éves kisfiúkat el tudják vinni Őssejt beültetésre Kínába. Miléna végig nagyon drukkolt nekik és mondta, hogy a 4-est nyissátok ki. Ők is azt választották és megnyerték a pénzt. Abban a pillanatban az én édes csillagom zokogni kezdett, és azt mondta, hogy ha már apát nem tudtuk megmenteni legalább a kisfiú élhessen. Azt hiszem nagyon klassz lányom van.:)

 

Csütörtökön reggel kikanyarodott elénk a kukás autó. Mivel senki nem jött szemből és nagyon lassan ment kb.20-al indexeltem és előzni kezdtem. Abban a másodpercben kitette az indexet balra és már húzta is a kormányt rám. Jó nagyot fékeztem persze ő is és szerencsére nem ütköztünk össze. A suliból jöttem ki amikor ott álltak hárman az autóm mellett és elkezdtek szídni, hogy miért veszélyeztetem a gyerekek életét és azért mert én hülye vagyok az övékét is. Mondtam a sofőrnek, hogy mégis miből kellett volna kitaláljam, hogy balra akar kanyarodni, legközelebb időben kezdjen el indexelni. Persze állította hogy ő bizony indexelt végig amióta kikanyarodott elém. Pedig nem. Végül még kaptam pár "kedves" szót, de otthagytam őket.

 

 

2008. január 2., szerda

Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy hogy lehetne úgy felöltözni, hogy a Nyugati téren se fagyjak meg és a Renegade-ben is kinézzek valahogy, elvégre mégiscsak Szilveszter van. Mivel sokadszorra sem sikerült megoldást találnom, így azt a variációt választottam, hogy  koncertre farmer harisnya, vastag zokni és kesztyű sál, vastag kardigán és alá a csini felső és majd a kocsiban átöltözöm a hosszú csizma, rövid sort variációra. Aztán nem így történt, de ezt majd később. 10-re beszéltük meg a lányokkal a találkozót és nagyjából mindenki oda is ért időben. A színpadon elvileg a Cristal-nak kellett volna játszania, de az Irigy Hónaljmirigy hangolta a közönséget. Félkor le is mentek a színpadról, pedig kicsit aggódtunk a két évvel ezelőtti tapasztalatunk alapján. Aztán még egy szám erejéig visszatapsolták őket, de hát jók voltak, így ezt nem vettük rossz néven. Ez az idő pont elég volt arra, hogy előre verekedjük magunkat a tömegben, mert nekünk Mester Tamás koncerten az első sorban a helyünk! Rövid időn belül ezt az ott lévők is belátták és diadal ittasan elfoglaltuk a korlát melletti legjobb helyeket. Itt kérek elnézést mindenkitől akit arrébb toltunk, ráléptünk, vagy bármi módon megzavartunk.J Mentségünkre szól, hogy nemes cél érdekében tettük. A gitárok beállítása nem volt egyszerű feladat, mert a nagy hidegtől elhangolódtak, de az összhatáson ez egy kicsit sem rontott. Tamáson megint látszott, hogy élvezi milyen sokan vannak és hogy rengetegen ismerik a számokat és énekelnek vele. Főleg gyors számokat játszottak, hogy meg ne fagyjunk, de azért egy Altass el belefért.J Egyébként meglepő módon a mínusz két fokban egy másodpercig nem fázott a lábam és minden percét élveztem a koncertnek. Nem is tudom mikor éreztem magam ennyire jól utoljára. Egy két dal az elhangzottakból: Szeretlek valamiért, Kiss, Dance, Who’s that lady, Szabadítsd fel, Pride, Vertigo,  stb.

Nagyjából egy órán keresztül részesei voltunk a csodának és ha ilyen jó lesz a következő évem mint amilyen az utolsó órája volt az ideinek akkor nem lesz panaszra okom. Ebben az évben rengeteget tanultam, kemény leckéken vagyok túl és nagyon össze kellett magamat szedjem ahhoz, hogy tovább működjön az életünk, de azt hiszem egész jól sikerült. Ezért nagyon sok mindenkinek tartozom köszönettel és nem is akarok bele menni név szerint, mert senkit nem szeretnék kihagyni, de vitathatatlan, hogy Mester Tamás régi és új dalai és a hangja gyógyír volt a lelkemnek. Köszönöm Tomi! Még sok sok jó dalt, lemezt, koncertet és nagyon boldog egészségben és szeretetben gazdag hosszú életet kívánok Neked!

Köszönöm mindenkinek aki a nehéz időkben mellettünk volt és bármi módon is segített, hogy talpon maradjunk. Szavakkal úgysem lehet kifejezni azt amit érzek, de azért megpróbálom ÖRÖK HÁLÁM NEKTEK!

 A Nyugati tér után mégsem a kocsiban öltöztem, hanem Babi barátnőmnél, mert elmentem érte, hogy együtt menjünk a Renegade-be. Mire odaértünk már javában tartott a buli és megpróbáltunk gyorsan csatlakozni. Táncoltunk egy nagyot, ettünk finom lencsefőzeléket, /nehogy már ezen múljon a gazdagságunk/ és a somlói galuskát is megkóstoltuk nem  aggódva a kalóriák miatt.J Aztán még néhány kört tettünk hátha ismerősbe botlunk, de mivel nem így történt, tovább álltunk és a Fészekben kötöttünk ki. Ott már csak egy negyed órát maradtunk, de begyűjtöttünk pár B.Ú.É.K. puszit és kellemesen elfáradva indultunk haza. Sikerült 4-re az ágyamba kerülni és a gyermekeim békés szuszogását hallgatva elaludni.

Bízom benne, hogy ma már képes vagyok értelmes gondolatokat megfogalmazni magamban és azt le is tudom írni. Az utóbbi napokban kijutott a jobbnál jobb programokból, de előtte még pár szóval a karácsonyról. A legszebb ajándékot a Korinától kaptam aki fogalmam sincs milyen okból, de egyszer csak elém állt és rám nézett majd angyali hangon közölte velem: Isten Áldjon! Anyával döbbenten álltunk előtte és könny szökött a szemünkbe. Mindig megdöbbenek, hogy mennyire más és miket tud majdnem 6 évesen.

 

Rita barátnőm már hetekkel ezelőtt fűzött, hogy menjek velük a Fortuna Gold bulira 30-án. Mivel fiatalon sokszor jártam a Fortunába és sok sok régi ismerőssel nem találkoztam azóta sem, végül igent mondtam. Eg kicsit megrázott az időjárás, mert rémesen hideg volt, de bíztam benne, hogy majd ott jó meleg lesz. Na ebben tévedtem,mert az utolsó üres asztal ahova leültünk pont a bejárat mellet volt és ahányszor kinyílt a fotocellás ajtó áramlott be a fagyos levegő. Abból a szempontból viszont a legjobb helyen ültünk, hogy mindenkit láttunk aki bejött vagy kiment. Szeretem nézni az embereket az öltözködési szokásaikat a viselkedésüket. Most aztán esettanulmányt írhatnék belőlük. Elképesztő cuccokat és arcokat láttam. És igazából nem is az volt a gond, hogy a ruha volt rossz, hanem azzal, hogy akin volt az nem tudta viselni. Ezért aztán az összhatás elég meredekre sikeredett. Néhányan szaloncukornak öltöztek, volt aki kucsmában töltötte az estét, pedig azért ennyire odabent nem volt zimankó. Aztán az egyik lány a retikül vagy ridikül?-jét hátizsákként hordta, az is igen mókás volt, bár tény, hogy praktikus.:)) Aztán láttam atom részeg hölgyeményt akit a párja támogatott el a wc-ig és jobb esetben ki is bírta odáig análkül, hogy valakit le ne hányjon. Nem volt túl épületes látvány, tuti nem szeretett bele még jobban a kedvese. Rengeteg ismert nő és férfi is megtisztelte jelenlétével a helyet. A teljesség igénye nélkül akikre emlékszem: Oroszlán Szonja, Friderikusz Sándor, Eszenyi Enikő, Kamondi Zoltán, Noszály Sanyi, Hajdú Péter, Hajas Laci, Zsidró Tomi stb. A hely akkora, hogy térkép kell hozzá. Rengetegen voltunk és a hering effektust nem nagyon bírtam, ezért aztán főleg az asztalunk körül maradtam ahol még lehetett levegőt kapni. Gondoltam, hogy lesz néhány régi ismerős, de azokra akikkel találkoztam álmomban nem gondoltam volna. Összességében jól éreztem magam, bár a tánc még nem volt kedvemre való, pedig a zene teljesen rendben volt, köszönhetően Bakai Matyinak. Fél három körül indultam haza, mert tartalékoltam az energiámat másnapra.:)

2007. december 31., hétfő

B orongós napok tűnjetek tova
O kkal szomorú ne legyél soha
L épteid kísérje töretlen szerencse
D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre
O szoljanak el az óévnek sötét árnyai
G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő
J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő

É vek ha múltok, ha elszálltok napok
V idámságot, örömet számolatlan adjatok
E lfusson most az óévnek a baja (?)
T öbbé ne legyen senkinek panasza

K erüljön betegség, bánat messzire
Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe
V ágyaid sorra valóra váljanak
Á lnok szavak többé ne bántsanak
N övekedjen az igaz barátok tábora
O kosan élj, ne legyél ostoba
K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!

2007. december 29., szombat

Régen is szerettem a színházat és ez még mindig így van. Anno amikor a Király utcában laktunk rengeteg előadást láttam az Operett Színházban. Nem volt nehéz, mert az egyik srác a házból ott dolgozott így aztán elég sűrű vendég voltam a nézőtéren. Ha tehetném havonta minimum egyszer most is színházba járnék. De mostanában nem olyan egyszerű a jegy szerzés, pedig nekem még sokkal könnyebb, mert van jó forrásom, ezúton is örök hála érte. Ráadásul a szereposztás sem mindegy, mert ugyan semmi bajom egyik másik színésszel, de ha lehetséges olyan darabot választok amiben Mészáros Árpi is szerepel. Már csak a Rómeó és Júlia és a Szépség és Szörnyeteg amivel le vagyok maradva, de ami késik az nem múlik. De szívesen megnézném Alföldi Robival és Oroszlán Szonjával az Édeskettes hármasban című darabot és még sok sok mást is.:)

 

Régebbiek | Végére »